A következő címkéjű bejegyzések mutatása: pasi. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: pasi. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. november 3., szerda

Utolsó munkanap

Az öreg postás már 35 éve hordta ki a küldeményeket nap, mint nap, hóban és szélben éppúgy, mint a legnagyobb forróságban. Lassan elérte a nyugdíj korhatárt, és azok az emberek, akik ismerték és szerették (mert mindenkivel kedves és udvarias volt), mind megajándékozták valamivel utolsó munkanapján.
Az egyik háznál a teljes család várta, és egy kis ajándékcsomagot nyomtak a kezébe.
A másiknál kapott egy doboz finom szivart.
A harmadiknál (akivel többször váltott pár szót horgásszenvedélyéről) nagy doboz csalit kapott.
Az egyik háznál pedig a gyönyörű, fiatal szőke háziasszony sokat sejtető hálóköntösben várta, megfogta a kezét, bevezette a háloszobába, és élete legszenvedelyeseb szeretkezésében részesítette. Miután kipihenték magukat, a lány kiment a konyhába, és nagyszerű reggelit készített. Miközben evett, meglátta, hogy kávéscsészéje alatt egy százas lapul.
- Amit eddig kaptam, túl szép ahhoz, hogy szavakba lehessen önteni! - mondja a postás. - De szeretném megkérdezni, a százast miért kapom?
- Tegnap este mondtam a férjemnek, hogy ma lesz az utolsó munkanapod - válaszol a lány - és megkérdeztem, mit adjak neked.
Azt mondta: "B...meg, adj neki egy százast!" A reggeli már az én ötletem volt.

Berohan a bankba egy álarcos férfi

Berohan a bankba egy álarcos férfi, és ordítani kezd:
- Mindenki a földre, a pénztárosnő meg jöjjön ide hozzám !
A pénztárosnő remegve odamegy a rablóhoz, aki lehúzza a sliccét, és ráparancsol:
- Sz.pjál le!
A nő buzgón nekilát. Ebben a pillanatban a rabló lekapja a csuklyáját, és felkiált:
- Aha ! Tehát megy ez neked! És otthon meg gusztustalan...!?

Az ékszerésznél

Egy ötvenes, őszülő férfi, karján egy szép fiatal nővel, sétált be pénteken este egy ékszerboltba. Azt mondta az ékszerésznek, hogy egy különleges gyűrűt szeretne a barátnője számára. Az ékszerész végigtekintett az árukészletén és egy 5.000 dolláros gyűrűvel tért vissza. A férfi azt mondta, "Ön nem értett meg, egészen különleges dologra gondoltam."

Erre a kijelentésére, az ékszerész a különleges árukészletéhez ment és egy újabb gyűrűvel állt elő.
"Ez egy káprázatos gyűrű, potom 40.000 dollárért," mondta az ékszerész.

A fiatal hölgy szemei felcsillantak, s izgalmában egész testében remegni kezdett. Ezt látván, az ötvenes őszülő férfi azt mondta, "Ezt szeretnénk."

Az ékszerész a fizetés módja után való érdeklődésére, az ötvenes őszülő férfi azt válaszolta, hogy csekkel fizet.

"Tudom, hogy ön biztos szeretne lenni benne, hogy a csekkemnek van fedezete, ezért megírom most, és ön hétfőn felhívhatja a bankot, hogy ellenőrizze, majd hétfőn délután beugrok a gyűrűért," mondta.

Hétfőn reggel, egy nagyon lehangolt ékszerész telefonált az ötvenes őszülő férfinak.

"Uram azon a számlán nincs pénz."

Tudom felelte az ötvenes őszülő férfi, "De el tudja képzelni micsoda hétvégém volt?"

Beteg a feleségem

- Beteg a feleségem.
- És veszélyes?
- Ilyenkor nem, csak ha egészséges.

Egy nő elmegy a farkaskutyájával az állatorvoshoz

Egy nő elmegy a farkaskutyájával az állatorvoshoz, mert a kutya éjjelente irgalmatlanul horkol.
Mondja az orvos:
- Kedves asszonyom, kössön a kutya farkára néhány babérlevelet, s nem horkol többet a kutya.
A nő bár nem hiszi, mégis kipróbálja a tanácsolt módszert, s íme, a kutya az éjszakát horkolás nélkül átaludta.
Elmeséli a barátnőjének, aki magában ezt gondolta: ha a kutyánál ez bevált, kipróbálja a férjénél. Így is tett a következő este.
Reggel a férj bemegy a fürdőszobába, bepillant a tükörbe és megijed.
Azonnal felhívja a barátját:
- Te Karcsi, tegnap este kuglizni voltunk és kicsit bebasztunk ugye ?
- Igen.
- Utána meg elmentünk a kupiba, igaz?
- Igaz.
- Mondd, emlékszel te ott valamiféle díjkiosztásra ?

Két barát beszélget

- Te, képzeld, én azt álmodtam, hogy úttörő vagyok!
- Én meg azt, hogy két nővel vagyok!
- De szemét vagy! Miért nem hívtál át???
- Én hívtalak, de anyád azt mondta, hogy Csillebércen vagy.

Drága otthon

Férj hazaér, párja dühösen rátámad:
-Te szemétláda! Hogy kerül ez a női bugyi a kabátod zsebébe?
A férj hűvösen végigméri:
- A szomszéd adta ide. Tegnap nála hagytad!

Ajándék ...

Feleség a férjének:
- Szívem, tudod mit szeretnék az ötvenedik születésnapomra? Egy nercet vagy egy rókát.
- Rendben van, nekem mindegy, de a ketrecet neked kell tisztítanod!

Egyenlő jogok

Férj a feleségnek:
- Gondoltad volna drágám, hogy a házastársakat ugyanolyan jogok illetik meg?
- Fogd be a pofád Béla és vasalj tovább!

Megmelegíthetem a kezem a lábad között?

Fiatal pár ül a parkban a padon.
- Megmelegíthetem a kezem a lábad között? - kérdezi a fiú.
A lány bólint, majd néhány perc múlva megkérdi:
- A füled nem fázik???

15 éves házasság után egy pár a pszichológusnál

15 éves házasság után egy pár a pszichológusnál. Miután a pszichológus megkérdezte őket, hogy mi a gond, a nő egy hosszadalmas, szenvedélyes és szívtépő listát zokogott el a szakembernek az elmúlt 15 év összes létező problémájáról.
Csak mondta, mondta: elhanyagolás, bensőségesség hiánya, üresség, magányérzet, szeretethiány, s egy egész lista a soha ki nem elégített érzelmi igényeiről, melyeket ki kellett bírnia házasságának eddigi szakaszában.
A szakember miután végig hallgatta a listát, felállt, körbe járta az íróasztalát, majd egy hatalmas szenvedélyes csókkal magához ölelte az asszonyt.
A nő elhallgatott, s mint akit elkábítottak, szótlanul leült.
A pszichológus a férjhez fordult és így szólt: "Látja, erre van szüksége a feleségének, hetente legalább háromszor! Meg tudja tenni?"
A férj gondolkodott egy kicsit, majd válaszolt:
"Nos, el tudom hozni önhöz hétfőnként és szerdánként, de péntekenként horgászni megyek."

2010. október 31., vasárnap

Három alkoholista fekszik az árokparton

Három alkoholista fekszik az árokparton. Az egyik tüsszent, mire a másik
- Egészségedre!
Erre a harmadik:
- Fiúk töltsetek nekem is!

Egy házaspár Texasba megy nyaralni

Egy házaspár Texasba megy nyaralni. A férj világéletében eredeti cowboy csizmára vágyott, így mikor meglátott egyet kedvező áron, megvette, majd felvette.
Otthon a csizmában parádézva odaállt a felesége elé.
- Na, látsz valamit rajtam?
A felesége végignézett rajta.
- Nem, semmit.
A férj csalódottan elvonult a fürdőbe, meztelenre vetkőzött, csak a csizmát hagyta magán, majd ismét odaállt a felesége elé.
- És most már látsz különbséget?
A feleség végignézte.
- Milyen különbséget kellene látnom? Tegnap is lógott, ma is lóg, holnap is lógni fog.
- Nem is sejted miért lóg lefelé? - kiabálta felindultan a férj.
- Nem én.
- Azért, te liba, mert az új csizmámat nézi!
- Jobban jártál volna, ha kalapot veszel drágám!!!!

2010. október 25., hétfő

Veszekszik a házaspár

Veszekszik a házaspár. A nő mérgesen vágja a hitvese fejéhez:
- Vedd tudomásul, hogy én választottam rosszul, nem te! Engem még egy nőgyógyász is elvett volna!
- Igen drágám, ha az anyád időben ment volna abortuszra....

A királylány este elmegy a királyfi szobája elé

A királylány este elmegy a királyfi szobája elé és szól neki:
- Lépésem nesztelen, itt állok meztelen.
A királyfi beengedi.
Másnap este megint megy a királylány:
- Lépésem nesztelen, itt állok meztelen.
Megint beengedi. Így megy ez napról-napra. De aztán a királyfi elmegy a háborúba. Hazajön, a királylány megint megy a szobájához:
- Lépésem nesztelen, itt állok meztelen.
De a királyfi kiszól:
- Kérésed hasztalan, itt állok...

A férj részegen megy haza

A férj részegen megy az este haza. Felesége már aludni készül, de apus szexelne.
-Drága gyere, játsszunk gólyásat!
Asszonyka összehúzza a szemöldökét és kis idő múlva válaszol.
-Álljak egy lábra? Nem. Kelepeljek? Nem. Tudod mit? Költözz el!

Mondd, van még valami, amit a feleséged már nem használ?

A feleség jó későn tér haza bevásárló körútjáról és mit tesz Isten, rajta kapja férjurát egy ifjú hölggyel. Óriási patália, asszony előrángatja a bőröndöt, és röpke csomagolás után épp elviharzana, amikor a férje megállítja:
- Csak egy szóra drágám. Mielőtt elmész, szeretném, ha meghallgatnád hogy is történt ez a dolog. Jövök hazafelé a kocsival, amikor az út mentén megláttam ezt a hölgyet, elgyötörve, fáradtan, csapzottan. Hazahoztam és összeütöttem neki egy vacsorát abból a húsból, amit te a hűtőben hagytál, mert elfelejtetted megsütni. Csak egy szétázott szandál volt a lábán, úgyhogy odaadtam neki az egyik, még teljesen jó cipődet, amit csak azért nem hordasz, mert állítólag kiment a divatból. Fázott, úgyhogy ráadtam azt a pulcsit, amit a születésnapodra vettem, de sohasem hordtad, mert nem tetszett a színe. A nadrágja is átázott, úgyhogy adtam neki egyet a tieidből, ami még teljesen jó, csak te már kinőtted. Ezután, mikor menni készült, még visszafordult az ajtóból és megkérdezte: "Mondd, van még valami, amit a feleséged már nem használ?"

Egy férfi napozik a tengerparton

Egy férfi napozik a tengerparton. Este nézi magát a tükörben és látja, hogy mindenhol szépen lebarnult, csak a farka maradt fehér. Másnap kimegy a tengerpartra és beássa magát a homokba, csak a farkát hagyja kinn a napon, hogy az is barna legyen. Arra sétál két idős hölgy, megállnak a dákó előtt és nézik hosszasan. Az egyik megpiszkálja a
napernyőjével, majd bánatosan mondja a barátnőjének:
- Látod drágám, ez a dolog engem 20 évesen nagyon izgatott, 30 évesen megőrültem érte, 40 évesen könyörögtem érte, 50 évesen a lelkemet odaadtam volna érte, 60 évesen imádkoztam érte, itt vagyok 70 évesen, a kurva életbe vadon terem, és én nem tudok lehajolni érte!

Egy 70 éves öregasszony elhatározza, hogy férjhez megy

Egy 70 éves öregasszony elhatározza, hogy férjhez megy. A helyi újságba felad egy hirdetést:
"Férj kerestetik: Korombeli legyen, ne verjen, ne szaladgáljon körülöttem, és jó legyen az ágyban."
Másnap csengetnek nála. Kimegy ajtót nyitni és az ajtóban egy öreg faszi van tolószékben, karok és lábak nélkül.
- Ugye nem gondolja, hogy komolyan veszem, hát magának nincs is lába!
- Így nem tudok maga körül szaladgálni.
- De magának kezei sincsenek!
- Így nem tudom megverni sem.
-.....és jó az ágyban?
A férfi hátradől a tolószékében, és mosolyogva mondja:
- Megnyomtam a csengőt, nem?

2010. október 24., vasárnap

Mennyit kell várnom egy hajvágásra?

Srác bedugja a fejét a fodrászüzlet ajtaján és beszól a tulajnak:
- Mennyit kell várnom egy hajvágásra?
- Körülbelül két órát - válaszol a borbély.
A srác elmegy. Néhány nap múlva ugyanúgy bedugja a fejét az ajtón és kérdi:
- Mennyit kell várnom egy hajvágásra?
A borbély körülnéz a várakozó embereken és válaszol:
- Körülbelül két és fél órát.
A srác elmegy. Egy hét múlva ugyanaz a jelenet játszódik le. A borbély -
miután a srác elment - odaszól az egyik vendégnek:
- Te, komám! Nézzed már meg, hova megy ez a srác, mert soha nem jön vissza
hajat vágatni! Egy kis idő múlva a borbély barátja visszatér, a hasát
fogja a röhögéstől.
- Na mi van? - kérdi a borbély - Hova ment a srác?
A haverja még mindig fulladozva:
- Hát a nejedhez, te hülye !